Megint úgy kezdődik, hogy rég nem írtam ide stb. Így is van, de talán nem is baj, talán csak ha éppen szükségem van erre az oldalra akkor használom, nem pedig akkor amikor jónak tartom. Emlékszem amikor elkezdtem, akkor még úgy volt hogy egywszerűen belső kényszerként fogtam fel hogy minden nap leírjak valami fontosat magamról, talán Bence nyomásár, ő kezdte el bennem ezt az egészet.
Szóval este fél hét van, egyenlőre még nem tudm hogyan jutok haza, ez is érdekes túlélés lesz, de valószínűleg lesz egy kellemes sétám amire talán még szükségem is van. De nem is baj. Szeretek egyedül sétálni. Mindíg megnyugtat. Igazából kevesen tudják rólam mit is szeretek igazán csinálni, ez mindíg meg lep. Kata például egyszer mikor kint ücsörögtem kb októberben a Kossuth téren kerek szemekkel nézett rám mint a gyujtogató a vizes széna kazalra, mikor azt mondtam neki hogy nagyon szeretek várni. Az emberek nagyon felfújják azt a részét a dolognak, amikor megbeszélt időben valaki nincs ott. Szerintem ha jó a csaj, akkor tök mindegy hogy mennyit kell rá várni, elvégre is az időm nem veszik kárba. Azt is át élem.
Volt régen a Jetixen egy H2O nevű sorozat, ilyen sellős baromság, azonban egy szekciómban azt hiszem végig néztem az első teljes évadot, mert nem volt jobb dolgom, megaztán a csatorna csak azt a nyomorult szezont volt képes leadni 4 éven keresztül. Abban az Emma nevű csaj mikor először hazudott a családjának, akkor volt az hogy Rikki, vagy Ricky, mittomén hogy írja a nevét - azt találta kérdezni, hogy vajon mi a legrosszabb a tökéletes családokban. Tudod az olyanban ahol apu anyu szereti egymás, kislány kisfiú megkapja a babáit, meg akció figuráit karácsonyra és mindenki szeret mindenkit. Tök egyszerű, de mégis nagy igazság. Nehezen bocsát meg. Ez valahogy törvényszerű, de mégis egyre jobban tapasztalom minden egyes ismerősömnél akinél voltam valaha is. Minnél nagyobb a családi összhang, stikli esetén annál nehezebben felejt, bocsát meg.
Indexen azt olvastam még hogy karácsonykor és szilveszterkor (valamint talán még az újjév is beletartozik), sokkal nagyobb számban fogynak a patikákból az antidepresszánsok, és az öngyilkossági számadatok statisztikái is ugrás szerűen nőnek. Az ünnep valahogy furcsa ködöt von az ember agya alá, nem mindíg a legjobbat. Mindíg amire a legérzékenyebb.
Most épp amúgy Marcira gondoltam mikor elkezdtem írni ezt az egészet. Ezelőtt pár éve azt mesélte, hogy az embereknek talán nem is arra van szükségük, hogy szeressenek, hanem arra hogy szeressék őket. Az egész abból ered, hogymindenki cselekedtei szerint alapjában önző. Mindent azért teszünk, hogy nekünk jobb legyen. Ez pedig így van. A kihúzott fuldoklót is azért huzzúk ki a patakból, mert nekünk azt elég szar lenne elviselni, hogyha meghalna. Erre az alap példára leszorítva az összes apró mozzanatainkat le lehet bontani. Még később írok, de megy a busz.
Ajánlott bejegyzések: