9 fele keltem. Megnéztem egy filmet, aztán lefürödtem. 11:03-kor indult buszom a városba, amit sikeresen lekéstem. 11:02-re értem oda, egy nagyon kényelmes tempómban, de nem is érdekes. Anyámat felhívtam, azt mondta menjek haza, be visz majd. Én közben elindultam a városba gyalog, gondoltam majd beér, és beszállok a kocsiba, most minek menjek vissza azon az úton hazafele, semmi értelme nincs így legalábbsétálok egy kicsit az út mellett. Ő kezen kiakadt, azt mondta nem érti a logikámat. Na mindegy, bevitt a városba, tesco-nál megálltunk, vettem négy buktát és valami iszonyat állott must ízű tropicana szőlő levet - ami most fogyott el az imént -, és irány a vasút megálló. kb délre ott voltam, Marcival félre beszéltem meg, hogy találkozunk.
Időben ott volt, addig elcigizgettem, és az mp4-emen hallgattam pár Dope, és Americai pite soundtrack számot, amit már vagy féléve pakoltam fel rá, manapság nem is ezeket hallgatom. Faterjának egy gyors bemutatkozás, beszállás a kocsiba. Odafele valami iszonyat szép rythmen blues volt, kurva jó hangulatom lett tőle, meg más kérdés hogy iszonyat jó fej apja van. Pécsen próbáltam megjegyezni pár kiindulási pontot hol is vagyunk, vagyok éppen, hol van a ttk, egyéb üzletek stb. több kevesebb sikerrel. A térképen nagyjából kiigazodtam - nem vagyok ismerős pécsen -, furcsa volt. Közben társunk lett a dög meleg nap, és a klíma a kocsiban. Megnéztünk vagy 8 albérletet. Ebből szvsz elég sok szar volt, dehát ez van, volt egy pár jó. Az Építők útján találtunk egy egész jó kis lakást, 2 szoba, tágas, elég modern, és közel van a sulihoz, elfogadható áron, nekem bejött.
Azért azonban az eladó típusokat sem kell kihagyni a mókából, volt egy pár nagyon érdekes karakter.
Az első lakás amit néztünk egy lerobbant valami volt, egy nő árulta a fiával (cirka 6-8 éves srác). Az volt megbeszélve hogy a gyerek kint fog várni minket, egy piros pólóban. Nem vágom hogy miként volt ez, de szerencsétlen gyereket valószínűleg minden egyes megbeszélés előtt kiküldi a tűző napra, hogy cövekeljen mint valami jelző tábla, de mindegy. 45-ért árulta, viszonylag elég tágas volt, csak hát itt ott eléggé elhasználódott, látszott hogy nem most lesz kész a felújjítás. Aztán felcsengett a szóló mondat ami nagyon tukmálós, béna 1000 éves szar szöveg " Télen meleg, nyáron hideg, tökéletes" ez persze a 6 éves gyerek szájából. Ez egy kicsir röhejes volt, de hát ez van. :)
Aztán ott volt az öreg faszi.. nahát arról könyvet kéne írni. Egy olyan embert kell elképzelni, akinek állandóan kivillan a kávésárga színű foga, egészen az ínyig, akkor is ha nem beszél. Egyszer sem láttam becsukva a száját. Másrészt ilyen kimérten beszélni embert, és már régen láttam, szinte megalszik a tej a szájában, mire egyik mondtról a másikba lép :) Mi már a lakásba való bejutásnál röhögtünk, a háta mögött, hogy egyáltalán hogy lehet ilyen embert kitalálni, mert szegény ott próbálkozott kb 10 percig (nincs túlzás) 3-4 darab kulccsal, hogy melyik is a jó, mire is Marci faterja rábökött az ajtóra újjal, és az kinyílt magától :D Keményen benyögte hogy 60ezer, és arrébb is áltunk.
Következő típus a magyarázó, -tudjamitakar- anyuka, aki nagyon konkrétan megmond mindent, hogy ez az ajtó be van szögelve, le van meszelve minden, stb. Ezt és ezt nem szabad, azt meg azt lehet, van ágy, nagyon jó hely, mert minden megtalálható, vannak kilépők, stb. Tényleg jó volt a lakás, de nem a legjobb. Ezt az ember típust bírom, mert legalább korrekt a bérlőivel, csak nem enged semmiből. Mindegy.
Az Építők útjánál maradtunk. Pécsen egész végig Jimi Hendrixet hallgatunk ami kurva jó volt. Marci felhívta a többieket, Pistit, meg Tibit. Pisti benne volt, Tibi szarozott, Marci abba maradt vele, hogy akkor döntse el egy órán bellül, mert ha lefoglalják az albérletet, akkor baszhatjuk (jogos), és kereshetünk másikat. Ha nem jön, akkor kivesszük a három szobásat.
Egészen hazáig hoztak, rendesek voltak. Kb fél doboz cigim fogyott el, egész jó teljesítmény magamhoz képest. Most hívott Marci, mesélte hogy Tibor barátunk rábólintott, és hogy legyen az albi. Kérdeztem hogy pénzben ezt hogy, és mikor, mert tapasztalatlan vagyok ezen a téren - nem én vagyok harmadéves - , így nem tudom. Mondta hogy majd msn, meg teló, meg majd szól, nyugodjak meg. Elköszöntem, és ezzel rakta le a telefont: "Úristenem..."
Ajánlott bejegyzések: