Dream

Régen olvastam már. Most pedig másodszorra olvasom. Úgy olvasom újra a könyvet, hogy mindíg, mikor barátnőmet várom és épp a plázában, bemegyek az Alexandriába és elkezdem a folytatni. Amúgy nem hittem volna hogy ez ilyen híres könyv, utánna googleztam kicsit, és kiderült hogy az egyik portál szerint még John Lennon gyilkosa is erre a könyvre hivatkozot mikor elkövette tettét. Itt egy kicsit megálltam..

Amúgy könyv formájában most találkoztam vele először, mikor először olvastam csak pdf változatban találtam valami ismerősöm cd-jén azt hiszem. A főhős Holden Caulfield szerint az a jó könyv, amikor a végén tökre szeretnéd hogy a szerző a barátod legyen, számomra kicsit inkább az, ha a szereplőt tudod hova rakni a való életben is, és tökéletesen megtudod érteni a gondolatait. A szerzők soha nem érdekeltek igazán.

Gyűlöltem a magyar tanáromat mikor mindenféle verselemzéssel, és kötelező olvasmányokkal traktált. Elhiszem hogy hasznos, de én a mai napig bele mártanám a kést Adyba ha megtehetném (neki ugyanis az volt a kedvence), tőle ugyanis 20 db verset kellett megtanulni kívülről. És akkor az, hogy erőteljes Én tudat, meg minden.. a nagy lófaszt. Ady Endre egy rosszéletű, északai életet élő egyén volt, aki szerette a kurvákat (ebben is halt meg, szifiliszt nem a fáról szed az ember), és ráadásul egoista is volt. Én is kurva jó verseket tudok írni, ha a szokásos AA BB rímképletet úgy oldom meg, hogy a sorokat megduplázom, és tömör 4 sorosokat írok. Ha valaki meg belém köt, akkor meg azt mondom hogy "itt nem ismétlésről, hanem nyomatékosításról van szó, köccsög, ne akard megérteni a bennem szunnyadó magyarsággal együttérző költői öntudat kimagasló szellemét". A legszörnyűbb azonban az volt, hogy az emberek ezt elhitték. Hogy ő valami nagy ember, nagyobb a többi költőnél. Karinthy legalább kifigurázta szerencsétlent, amin jót mosolyogtam. Csak őt persze nem vettük komolyabban. Az irodalom buziknak való. Aki a sorok mögé lát azonban, az valódi kincs.

Szóval csak úgy ennyit a szerzőkről. 10.;11.;12. osztályban utáltam meg az összeset, és habár tudom hogy ez egyfajta beidegződés nálam, sokkal jobban szeretek egy verset, ill. könyvet olvasni akkor, ha közben azt képzelem hogy ez az én regényem, versem, novellám stb. Ezt egyébként már régóta észre vettem. Nem kifejezetten tudatosul az ilyesmi, és nem képzelem konkrétan azt hogy én vagyok a szerző, csak valahogy jobb érzéssel tölt el az olvasás. Ezért könnyebb kiragadni számomra a karaktereket, leformálni, látni, mintsem inkább belebújni a könyv világába. De ezt így nem lehet elmondani. Hangulat kell hozzá, meg hozzá értés. Hangulat és hozzáértés nélkül soha nem lehet semmit megérteni. Az embereknek meg soha nincs megfelelő hangulatuk a másikhoz. Csak hozzáértésük. Vagy olykor az se.

Zabhegyező. Furcsa dolog az, hogy hogy lehet ennyire durva három nap. Nem értem őt. De hogy is érthetném, ha még ő se érti saját magát.