Dream

Kedves Stella. Az előző levelemben már összegeztem néhány problémát dióhéjban természetesen, de nyilván való okok miatt - ami ok pedig az lenne, hogy nem vagy ember -, nem hiszem azt, hogy ténylegesen el is jutott a tudatodig mind az, amit szerettem volna mondani egyes mondatokkal, sorokkal. A lényeg csupán az, hogy rádöbbentem mennyire is az emberek rabja vagyok, nem tekintek magamra semmilyen szempontból sem szabad emberként. Szeretném ha értenéd amit érzek, és ezt úgy tudom elérni nyílván, hogy még többet írok arról, hogy mit is értek rabság alatt, amikor társadalomra és családra gondolok, de attól tartok ellentmondásba bonyolódnék saját magammal az előző levél tartalma miatt ha megteszem. Sajnálom, hogy a saját szenvedéseimmel kell hogy trajtáljalak, tudom hogy mindenkinek meg van a saját baja, de kérlek értsd meg, hogy rajtad kívül nincs más aki úgy fogadná ezt tőlem, mint te. Sokszor érzem magamat rosszul, annélkül hogy tudnám mi is az oka. Szomorú vagyok többnyire, őszinte mosolyt az arcomra nem tudom mikor varázsolt akárki is régóta. Mármint örülni tudok és a humorérzékemmel sincs semmibaj, de az alapjárat sajnos eléggé szomorú. A baj az, hogy amint megkérdezi valaki mi a baj, nem tudok érdemleges választ adni rá, vagy csak elintézem azzal, hogy azt mondom nem bánt semmi sem. Ennek amúgy valószínűleg az az oka, hogy nagyon sok mindent nem szeretek, de semmit sem szeretek igazán
Önönmagam ellensége vagyok állandóan, ezért vagyok képtelen átlépni a saját határaimon, ez az ami aggaszt. Értem ezt úgy, hogy nem vagyok megelégedve sem testileg sem lelkileg önmagammal, még sem vagyok képes tenni magamért olyan nagy és határozott lépéseket, hogy az változást eredményezhessen. Az elhatározásaim nehezen törnek elő, és ha elő is törnek a kimondásuk után néhány perccel már erejüket vesztik. Olyan ez, mintha lenne egy "leszarom" tabletta, amit állandóan szednék a nap folyamán. A saját szabájaimnak ellentmondok, és pofon vágom magam a saját etikai és viselkedési formáim betartásának hiányával. Nem tudom hogy mi lesz holnap, nem tudom hogy mi lesz holnap után, amikor felkelek nem tudom milyen célért teszem azt nap mint nap. Kérlek ne sajnálj emiatt, nem az a célom vele, hogy megszánj, csupán választ remélek és néhány biztató szót. Amúgy is hiányzik a vállveregetés, apámtól soha nem kaptam meg, anyámtól pedig soha sem esik jól. Később talán még írok.

Szeretlek, Dream