Kedves Stella. Nagyon sok mindent szeretnék neked mesélni, mert nagyon sok mindenen megyek keresztül mostanában. A legfőbb baj az, hogy a gondolatok, amik nem hagynak nyugodni egy cigi után kiszállnak a fejemből és erőltetve sem tudok mindegyikre emlékezni igazán, mert olyan sok van. A kifejező késségem sem eléggé kifinomult, hogy költői varázspálcával hadonásszak a papíron, de úgy találom, ez mégis csak helyes. Egyedül az utóbbi része vígasztal a mondatnak, még pedig az, hogy így helyes. Ez azért van, mert szerintem az emberek ott szokták nagyon elrontani a dolgokat, hogy nagyon okosak szeretnének lenni, de erre az okosságra is csak többnyire addig van szükségük, amíg mással beszélnek, vagy éppen meg akarnak felelni valamilyen elvárásnak. Néha azt hiszem, azok a dolgok, amikben biztos vagyok megváltoztathatatlanul igazak, igaziak. Mégis az a kevés dolog ami körbe vesz és valósnak tűnik egy-egy szituációban teljesen megváltozik, átfordul valamibe, olykor végleg eltűnik a környezetemből vagy pedig közvetlenül a fejemből. Van az a szituáció amikor csak el akarok tűnni a világ szeme elől, egy teljesen idegen helyre ahol senki nem ismer és senkihez sem kell kötődnöm. Remélem adsz nekem ilyen helyet. Teljes zavarban élek, nem igazán tudom azt, hogy mi lesz holnap, és azt pedig végképp nem, hogy mi lesz a jövőhéten ilyenkor. Nem szeretnék sem családot, sem életem párját megtalálni, csak egy helyet, messze a dicső civilizációtól, ott ahol nem talál rám senki. Azt hiszem ellennék ott jó darabig. Mentsvárként használnám. Köszönöm a türelmed és bocsáss meg hogy már vagy tíz éve nem gondoltam rád. Tudom, akkoriban még más volt a neved, de a mostani jobban illik rád mint az Alice. Kérlek küldj nekem még egy kis füvet, vagy legalább elég pénzt hogy a Júliusnak legalább a felét ne kelljen józanul elviselnem.
Szeretlek, Dream.
Ajánlott bejegyzések: