Dream

Eléggé megrázó film volt. Tudom hogy nem egy mai darab, de én csak most láttam.

Egész éjjel nem aludtam, ezért elnézést a fogalmazásért - valószínűleg, sőt egész biztos -, ebben a posztban hülyeségeket fogok leírni, dehát ez van. Az éjjel valami orosz trackerre regisztráltam, és megnéztem a flash játékokat amik az oldalon voltak egy menüpontban. Meglepődtem, mert videók is vannak ott, nem az oldalhoz tartozó site-ra linektem (bgflash.com). Ott találtam egy érdekes videót, egy négy dimenziós kockáról volt szó, pontosabban a hiperkocka egyik tulajdonságáról. Nem ez a lényeg, hanem a videó alatt játszódó zene. Nagyon megtetszett. Egy távoli ismerőstől megkérdeztem mi ez, és ő mondta hogy a Requiem for a Dream c. film betétzenéje. Gondoltam megnézem a filmet, így is lett.

Érdekes egy film. Mikor arra gondoltam írok róla valamit, konkrétan a történetet akartam leírni, és hogy milyen megrázó, de ezt 10-20 perces gúglizás után inkább hanyagolom. Mindenhol az van írva hogy durva, elég kegyetlen, és hogy mennyire jó film. Ezek igazak is, de ha már 1000x le van írva valami nem írom le én is. Úgy döntöttem inkább azt próbálom megfogalmazni, hogy bennem mennyire kapcsolt. Talán a nem alvás, és a 48 órázás hozta ki belőlem ezeket a sorokat.

Nem bírtam úgy végignézni a filmet, hogy bele ne pörgessek. Egyszerűen annyira menekülök a fájdalmas, vagy szomorú dolgoktól, hogy gyorsan áttekerem az aktuális részt, megnézek pár másodpercet a jelenet végéből, majd gyorsan visszatekerem. Ezt eljátszottam az egész filmmel. Egy horror esetében ez nem fordul elő, nem nagyon adnak manapság igazán jó beszaratós horrort ( vagy talán csak én leszek idősebb ), de ez egy Dráma. Egy dráma esetében regeteg érzelemről van szó, amit egy-egy film a szívünkbe hány. Nem olyan mint egy vers, vagy egy próza, hiszen irodalmi szempontból egy dráma műnemben megírt prózai tragikum valószínűleg sokkal értékesebb mint egy azonos kategóriájú film, de itt pontosan arról van szó, hogy az ember látja, érzi, nyersen zúdul minden a nyakába, meg van kötve bizonyos szempontból a képzelő ereje, a film egysíkon közeliti meg a nézőt, és mint minden ember, ezeket más-más szemszögből értékeljük. Az ilyen filmekre, mint a Requiem azt szoktam mondani hogy szar. Nem azért, mert szar filmnek tartom, hanem mert annyira megérint, hogy nem tetszik. Azért a kivételes jelzőt rá kell akasztanom. Mégis néznem kellett.

Mikor véget ért a film, gondoltam arra hogy beajánlom pár ismerősnek, de valahogy még írni sem volt hangulatom. Elbaszta a kedvem. Csak ültem, és gondolkodtam hogy most mi a fene van.Most hogy ezeket átgondolom rájöttem miért szeretem a vígjátékokat, és az akciókat. Egyszerű önzésből :D nem szeretek egy romantikus filmen azon gondolkozni, hogy istenem de szép, vagy istenem de szomorú....., esetleg egy ilyen típusú filmen azon hogy " Bazmeg..." Igen kb ennyi gondolatom van róla, nem tudnám megfogalmazni pontosan milyen érzés is. Ha megpróbálnám az bűn lenne a saját személyem ellen. A film karakterei közül senkit sem néztem le, mégis mindenkit sajnáltam. Legkevésbé a négert, mert nem állt annyira a középpontban a négyesből. Legjobban az öreglányt, és a fiút.

Mielőtt még vége lett a filmnek, és kezdett minden történetszáll elvarródni, ahogy annak kell is egy folytatásnélküli filmben, úgy azon kezdtem gondolkozni hogy mi lenne a helyes út, stb.

Horatius bassza meg a Carpe diem-jét, és nincs aranyközép út sem. Az élet következmények sorozata ami akkor köszön vissza az emberre ha a múltba tekint. Tervezni ezért kell szerintem, és nem pedig a mának élni. A mának az éljen akinek nincs se múltja, se jövője, mindenhez kell alap.